[ BEZÁR ]

Hírek
Művelődési ház (IKSZT)
Dokumentumok
Halimba
Önkormányzat
Civil szervezetek
Intézmények
Vállalkozók
Galéria
Közérdekű adatok
Kapcsolat
Csatornázás
Halimbai hírek
Gyógynövény Tankert
Települési Értéktár
Pályázatok

Gyógynövény Tankert

A Dr. Szalai Miklós Gyógynövényes kert Bemutató-és Oktatóközpont

Halimbán élt és dolgozott dr. Szalai Miklós plébános úr, csaknem fél évszázadon át. Figyelmét a gyógynövények tanulmányozásának szentelte hatalmas gyógynövényes tudásra tett szert.
Teakeverékei, amelyeket a környéken szedett gyógynövényekből állított össze, országszerte ismertté lettek, tízezrek számára hozva gyógyulást. Évtizedeken keresztül folytatott tevékenysége alapján Szalai Miklóst „halimbai esperes”-ként az egész ország ismerte. Nevéhez fűződik a Halimbárium gyógyteacsalád megszületése. A Halimbárium teák az országban elsőként bolti forgalomban is megvásárolható gyógynövényekből összeállított teakeverékek voltak. Nagy lépést jelentettek ahhoz, hogy az emberek maguk is tegyenek egészségük helyreállításáért, ezáltal kezükbe vegyék saját sorsuk irányítását.
Egykori lakhelye, a ház, amelyben élt és dolgozott, kertjével együtt ad helyet a Dr. Szalai Miklós Gyógynövényes kert Bemutató- és Oktatóközpontnak, amely méltón őrizi a „halimbai esperes" hagyatékát, továbbá elősegíti a településhez és az egész környékhez kapcsolódó gyógynövényes hagyományok felélesztését, bemutatását és elterjedését.
A házban kiállítás látható Szalai Miklós életéről és munkásságáról, a kert pedig egy egyedülálló, nagy fajszámú élő gyógynövénygyűjteményt foglal magában.

Nyitvatartás:
Az emlékház és a kert egész évben látogatható, de javasoljuk a májustól szeptemberig tartó időszakot, amikor a növények a legszebb állapotban vannak.
Általában hétköznapokon 7-15 óráig kertben tartózkodik munkatársunk, aki készséggel áll a látogatók rendelkezésére. Ettől azonban eltérés lehet, ezért javasoljuk, hogy a tervezett látogatás előtt egyeztessenek időpontot az alábbi elérhetőségek egyikén.
Előre bejelentkező csoportok esetén a Bányászati Gyűjtemény is ingyenesen megtekinthető.

A kert néhány területének bemutatása az alábbiakban olvasható:

Fűszerkert

A fűszeres ágyás kialakításának 2018. nyár végén álltunk hozzá, azonban a munkák (növénytelepítés) többsége október-november hónapban valósult meg. A tervekben megcélozott feladatokat sikerült végrehajtani: az ágyásban lévő legtöbb növényfaj helyére kimondottan évelő fűszernövény került; a még szabad helyekre egynyári, kétnyári fajok vetése várható 2019 kora tavaszán. A tervekhez híven 2 darab mészkőből kirakott fűszerspirál ágyást készítettünk, melyekbe évelő fűszernövényeket telepítettünk. Továbbá az ágyáson átívelő, fakorongokból kirakott ún. tipegők készültek. Ezáltal a fajok könnyebb megközelítése, testközelből való megismerése és gyűjtése is megvalósulhat. Mivel az ágyás a jelenlegi „Falukemence” szomszédságában található, ezért a kenyérsütésekhez, ezen fajok jelentős része felhasználható.


Kneipp-féle Mezítlábas ösvény

A kertben az üvegház és a melegágy mögötti, kb. 100 m2 területen húzódik a „vadon termő fajok” ágyása. Itt számos gyümölcsfa aljnövényzeteként olyan gyógynövények találhatóak, melyek egy erdei növénytársulást próbálnak szimbolizálni. Ebből adódóan az itt található, többnyire évelő fajokat – a kert többi ágyásaitól eltérően – nem gondozzuk: azaz elmaradnak a késő őszi, kora tavaszi növényvisszametszések, gyomlálások, célzott növénytelepítések, növényvédelem. Az itt lévő növények nem is „ismerik” a kerti szerszámokat. Azaz úgy próbálunk eljárni, mintha valóban a „vadon” egy kis szeletkéje lenne, azaz a növényekre bízzuk a küzdelmet a fényért és tápanyagért, nekik kell felvenni a „harcot” a kártevőkkel és kórokozókkal szemben és „küzdeni” a konkuráló fajokkal. Ezen négy ágyás között – mely első látszatra kissé vadregényes képet mutat – kígyószerűen tekeredik egy Kneipp-féle „Mezítlábas” ösvény. Eredetileg az ágyásokat körbefutó és keresztülszelő téglaburkolat az idő során eléggé amortizálódott, különösen az igen kemény 2017-es telet már nehezen vészelte át. A hideg téli napok során sok tégla összetöredezett, kisebb-nagyobb kátyúkat eredményezve. Így merült fel bennünk az a gondolat, hogy ha már a járóösvény egy csere által új „ruhát” kap, miért nem kaphatna egyúttal más funkciót is?! Így a téglák felszedésével végeredményként összesen 15 féle különböző, kizárólag természetes alapanyagokból álló felszín került kialakításra, melyek között köveket, homokot, szalmát, faburkolatot, fakérget, mulcsot, fenyőtobozt, kukoricacsutkát, vadgesztenyetermést is találhatunk. Az így kialakított járóút, „mezítlábas” ösvényként funkcionál, ami jó időben, valóban mezítelen talpakkal járható akár terápiás kezelés gyanánt is, mind gyermekek és idősebbek részére egyaránt. A különböző állagú és textúrájú burkolatok talpunkon reflexiós pontokat stimulálnak, mely akár egy jó talpmasszázsnak is felfogható. Rendszeres használattal gyermekkorban akár a lúdtalp kialakulását akadályozhatja meg, idősebb korban gerinc- és hátproblémák ellen is javallott.
A munkának 2017 késő tavaszán álltunk hozzá; kialakítása 2 hónapot vett igénybe. Azonban a használat során évről-évre mindig keletkezik némi felújítási munka. Mivel a burkolatok között akad számos olyan szakasz, mely az időjárás és maga a használat révén elhasználódik, ezért ennek felújítása/felfrissítése évről évre indokolt. Ehhez a jövőben is kizárólag természetes alapanyagokat részesítünk előnyben.


Kerti tó

A „Mezítlábas” ösvény mögött és a „Liktáriumos” ház előtti területen helyezkedik el a közel 100 m2-es területet elfoglaló kerti tó. A napsütésben gazdag, de kismértékben árnyékos terület ideális hely a tó növény- és állatvilágának egyaránt. Kialakítását 2017 őszén kezdtük el, mely során a meder gépi kiásása és oldalfalának lépcsőzetes kialakítása valósult meg. 2018 tavaszán folytatódtak a munkálatok, amikor is a szőnyegekkel kibélelt mederbe elsőként geotextil réteg, majd tófólia került. Ezután jöhetett a meder szakaszos feltöltése, melyhez a kerti kút vízállományát használtuk fel. Több napon át, fokozatosan töltöttük a medret mely során elsődleges cél volt, hogy a fólia a meder falához – minél szorosabban – hozzásimuljon. Ezt követően – víz kiszivattyúzása után – kerülhetett sor a tó környezetének kiépítésére, majd a meder beültetésére és végezetül vízzel való feltöltésére. Ezen feladatokhoz a kertben lévő – túl nagy területet elfoglaló és paramétereiből adódóan nehezen ápolható – sziklakertet bontottuk szét. Ennek során földhöz, mészkő kövekhez és növényfajokhoz jutottunk hozzá, melyet a kerti tó kiépítéséhez használtuk fel. A munkák jelentős része 2018. augusztus elejére befejeződtek, majd ősszel a növénytelepítés folytatódott számos vízi és vízparti növény felhasználásával. A tómederbe a helyi Kistóról és lakossági felajánlásként vízi növényeket (sás, gyékény, tavirózsa), illetve halakat (koji pontyok) kaptunk.
A tervezetthez mérten még 2018 nyár derekán a tavat átívelő stég kialakítása is megvalósult. A kb. 10 m2-es alapterületű, biztonsági korláttal ellátott stég nemcsak a tó növény- és állatvilágának megfigyelését teheti lehetővé, ugyanakkor színpadként is funkcionálhat szabadtéri, nyári rendezvények alkalmával.
A kerti tó jelenlétével lehetőség kínálkozik a vízi és vízparti növényvilág bemutatására, élővilágának tanulmányozására gyermeknek, felnőttnek egyaránt.

Ovikert

Azon apropóból, hogy a 2018. évben heti rendszerességgel vendégül láttuk a helyi óvoda középső csoportját, igyekeztünk számukra egy saját „bejáratú” kertet kialakítani. Erre a kert egy félreeső részét jelöltük ki a „Liktáriumos” ház mögötti területen. Itt 2018 áprilisában kisméretű tégla felhasználásával 3 darab emelt ágyást készítettünk gyermekkézhez igazítva. Az óvodások az ágyásokat késő tavasszal vehették birtokba, amikor is a saját kezüleg veteményezett palántanövényeket ültették ki.
Az „ovikert” ágyásai az „Ovikert” program részeként jött létre, melynek során heti rendszeres foglalkozásokat szerveztünk az óvodásoknak, mellyel a gyerekek tudásbázisát, készségeit és kompetenciáit fejlesztettük kertészeti tevékenységek köré csoportosítva.


Veteményes kert

A jelenleg 4000 m2 -en elterülő kert nemcsak gyógy- és fűszernövényeknek ad helyet, hanem őshonos régi magyar gyümölcsfajtáknak, szőlőtöveknek és zöldségfajoknak, és is helyet biztosít. Mindezen növényfajok többsége, a kert hátsó részében elhelyezkedő, az összterület kb. ¼-ét elfoglaló veteményes kertben találhatóak. A nagy fajgazdagsággal jellemezhető kertben a növénytermesztés két fontos célt próbál kielégíteni. Egyrészt hozzájárul a helyi közétkeztetéshez azzal, hogy a zöldség-, gyümölcs- és a szőlőtermés jelentős részét a helyi óvodakonyha részére állítja elő. Másrészt és mindenek előtt a bemutatást és az oktatást szolgálja a kertbe látogató felnőtt és diákcsoportok részére.
A veteményeskert arculata évről-évre folyamatosan változik: 2015 októberében a Tápiószelei Növényi Diverzitás Központ (NÖDIK) jóvoltából 50 darab régi őshonos alma, körte őszibarack és kajszi gyümölcsfákat kapott a halimbai önkormányzat, melyből 21 darab fa (őszibarack és kajszi) került az Emlékház kertjébe. A fákat 2016 őszén a veteményeskert telekhatárára telepítettük át. A felszabadult közel 300 m2-es összefüggő területet állítottuk a zöldségfajok szolgálatába azáltal, hogy 2017 tavaszán két darab fóliasátrat építettünk és szabadföldi ágyásokat alakítottunk ki. Az egyenként 4,5 méter széles és 8 méter hosszú sátrakban a melegigényes paprikafajtákat termesztünk, míg a hüvelyes, kabakos fajok, a levélzöldségek és a paradicsom a szabadföldi ágyásokban foglalnak helyet.
A kert fenntartása során kiemelt figyelmet fordítunk a tudatos növénytársításra, a talajtakarásra, a vetésforgó használatára és a komposztálásra. A termesztésnél vegyszermenteségre törekszünk; kizárólag növényleveket (pl.: csalán lé) használunk öntözés vagy permetezés formájában, védekezés vagy erősítés végett.


Rovarhotel

Még 2017 februárjában készített rovarhotel március első heteiben került véglegese helyére. Erre a veteményes kert szélét jelöltük ki, közel a gyümölcsfákhoz és a zöldségágyásokhoz. A szinte „babaháznak” beillő építmény raklap alapterülettel bír, magassága közel 1,5 méter. Összesen 14, egymástól elkülönülő rekesz található benne, „speciális” ajtókkal ellátva. A rovarhotel berendezésében mind a helyi óvodások és általános iskolások is részt vettek, de a végleges simításokat az Emlékház dolgozói végezték el. A rekeszekbe különböző szerves alapú anyagok kerültek, úgy, mint farönk, nád, agyagcserép, fenyőtoboz, szalma, vessző, tégla. A közöttük kialakult rések kitűnő búvó és szaporodó helyként szolgálhatnak a hasznos rovarok számára mind a téli és nyári időszakban. A számukra biztosított szállásért cserébe a biológiai növényvédelemben várunk tőlük segítséget, azaz a kártékony rovarok pusztítását. A rovarhotel mellé 2017 nyarán rovaritató készült, illetve őszén magas illóolaj tartalmú gyógynövényfajok telepítése valósult meg. Ezen növények illatukkal segíthetnek odavonzani a rovarokat, hogy a részükre épített szállást könnyebben felfedezzék.


Árak:
Felnőtt belépőjegy: 500 Ft
Gyermek belépőjegy: 300 Ft

Elérhetőség: Imre Zsuzsanna tájgondnok (kertészmérnök)
telefonszám: 06-20/229-6146
e-mail: gyogynovenyeskert.halimba@gmail.com
Facebook:Szalai Miklós Gyógynövényeskert Bemutató és Oktatóközpont
Halimba Község Önkormányzata: 06-88/237-003



Képek

Halimba
Halimba
Halimba
Halimba
Halimba
Halimba
Halimba
Halimba
Halimba
Halimba
Halimba
Halimba
Halimba
Halimba
Halimba
Halimba
Halimba
Halimba
Halimba
Halimba
Halimba
Halimba
Halimba
Halimba
Halimba
Halimba
Halimba
Halimba
Halimba
Halimba
Halimba














8452 Halimba, Petőfi S. u. 16 E-mail: halimba [ kukac ] vazsonykom.hu